Összes Photoshop HTML, CSS PHP Flash Egyéb
Home > Fun > Békás 100 kerékpáros teljesítménytúra

Békás 100 kerékpáros teljesítménytúra

2011. május 29.

Nem vagyok különösebben oda a teljesítménytúrákért, de a Békás valahogy belopta magát a szívembe az évek során. Országúti túráról van egyébként szó, mely a Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub szervezésében kerül megrendezésre három választható távval: 30, 63 és 104km.

A 63-asról azt érdemes tudni, hogy jó darabig Békás 50 néven szerepelt a kiírásban. Amikor először tekertem, meg voltam lepődve, hogy 50km-nél járok, és még Szentendrénél sem tartok, nemhogy Békásmegyernél. Beérkezés után megkérdeztem a szervezőket, hogy vajon én néztem el az útvonalat, vagy ők mérték le rosszul a távot? Nem én voltam az első aki ezt a kérdést feltette, úgyhogy azóta módosították a kiírásban 63km-re :) Általában a közepes távon tekertem korábban, illetve egyszer valamilyen okból kifolyólag a 30-asra neveztem, úgyhogy már csak a 100-as emléklap hiányzott a gyűjteményemből. De a mai nappal ezt is pótoltam :)

Minden évben május 21-én van a túra, de most valamiért eltolták egy héttel a srácok. Úgy látszik előre tudták, hogy a születésnapomon rossz idő lesz, úgyhogy jó döntést hoztak :)

7 órakor keltem, hogy időben odaérjek. Az első meglepetés a kapuban ért tornádó szerű szél formájában. Az rögtön látszott, hogy a zenehallgatás, mint olyan, valószínűleg felejtős lesz a mai napon :)

A nevezés illetve a rajt a Békásmegyeri McDonald’s-nál található. Nincs pontos indulás, 8:30-tól folyamatosan lehet startolni. A 100-as táv szintideje 6 óra. Némi bemelegítés és 8km tekerés után megérkeztem a helyszínre. Az órát elfelejtettem nullázni, úgyhogy nálam ez a táv is beleszámít az eredménybe :)

A 30 és 63-as táv a bringaúton indul, mi pedig a HÉV-et keresztezve elindultunk Pomáz felé. A túra egyébként pontosan úgy kezdődik ahogyan egy tavaly augusztusi postban írtam, csak a csobánkai elágazásnál nem egyenesen kell továbbmenni, hanem balra Csobánka felé. Ebből az irányból még sosem tekertem fel, de már hallottam legendákat a csobánkai emelkedőkről, úgyhogy most végre személyesen is bemutatkoztunk egymásnak :) Nem mondanám, hogy nagyon vészes, 7-8km/h-val nagyjából végig tudtam tekerni. A lényeg, hogy megállni nem szabad, mert többet nem tudsz elindulni :) Utána hullámvasút következik egy-két komolyabb lejtővel, ahol kellemesen lehet engedni 60-as tempóval lefelé, országútival akár többel is. Közben érdemes nézelődni, mert nagyon szép a táj. Ezen a szakaszon sikerült beérnem egy kisebb csoportot akikkel érdekes kerülőúton vettük az irányt Pilisszántó felé. Együtt mentünk egészen első ellenőrzőpontig, utána a hosszú és alattomos emelkedők szétszakították a társaságot. Az ellenőrzőpontnál tudatták velem, hogy, ha szintidőn belül akarom hozni a távot, akkor húzzak bele, mert 8:30-as indulással már rég nem itt kéne tartanom :) Lehet mégsem fotózással kellett volna töltenem az időt, hanem inkább a tekerésre koncentrálni, úgyhogy innentől kezdve egyszer sem álltam meg, végig a nyeregből készítettem a képeket :)

Innentől folyamatosan emelkedik az út, úgyhogy a káromkodásokat célszerű erre a szakaszra tartalékolni :mrgreen: Pilisszentkeresztnél még kapunk egy lazulós lejtőt aminek egyetlen célja, hogy utána még többet és még meredekebben kelljen majd visszamászni. Ezeken a szakaszokon szoktam végiggondolni, hogy mi a francot keresek én itt, mikor sokkal kellemesebben is eltölthetném az időt ahelyett, hogy kínlódok felfelé az emelkedőn :mrgreen:

A szintrajzon is látszik, hogy az első 30km elég keményen emelkedik.

A leghúzósabb emelkedőkön is igyekeztem a 8-10km/h-t tartani, és persze lógó orral néztem a mellettem lazán eltekerő országútis sporttársakat. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért is adtam el a Merida Road-ot… A következő ellenőrzőpont Két-bükkfa-nyeregnél található, ami egyben az emelkedő végét is jelenti. Ezután igazi örömbringa következik, jó 10km-es kanyargós lejtő, mely kitart majdnem egészen Esztergomig. A kanyarokban vigyázni kell, mert a szembejövők hajlamosak lecsapni a kanyart az amúgy is szűk úton, illetve előfordulnak motorosok is ezen a szakaszon. Különösebb rátekerés nélkül sikerült 66km/h sebességet elérnem, ennél feljebb nem mertem menni, mert az út minősége megfelel a magyar sztenderdeknek, bőven tele van kátyúval.

Az erdőből kiérve pár km után Esztergomban találjuk magunkat ahol még érezzük picit a lejtőzés örömeit, meg látjuk a bazilikát és örülünk magunknak, hogy végre nincs több emelkedő. Van viszont helyette további 70km amit még le kell tekerni végig a Duna parton. Habár szép tájakon vezet az út, mégis azt kell mondjam, hogy ez a szakasz iszonyatosan monoton és unalmas. Mivel az átlagom valahol a röhejes és a siralmas között lézengett, innentől kicsit összekaptam magam és igyekeztem az átlagsebességet 35 közelében tartani egészen a célig. A szembe szél az végig megvolt, de ez egy olyan tény, ami együtt jár a kerékpározással, úgyhogy meg sem említem többször :)

Esztergomtól úgy 30km tekerés után elérjük Lepencét, itt van a harmadik ellenőrzőpont, ez megegyezik a 63km-es táv ellenőrzőpontjával. Innentől együtt halad a két táv. Itt már csak pecsételtem és indultam is tovább, nem akartam húzni az időt. Ismét megpróbálkoztam a zenehallgatással, ez valamelyest megtörte a dolog monotonitását és szép lassan de biztosan fogytak a kilométerek. Szentendrénél muszáj voltam megállni enni, nem akartam az utolsó 10km-en lefordulni a bringáról. Próbaképpen vittem magammal egy adag tejberizst ami elég jó szénhidrátforrásnak bizonyult így a vége felé :) Azt nem mondom, hogy sportolóknak ideális a felszívódása miatt, de a tápértéke az tutira rendben van :mrgreen:

Végül sikerült beérnem szintidőn belül, de a szervezők bruttó időt mérnek amibe beleszámít az az idő is amit az ember zabálással, fotózással, pecsételéssel és egyéb dolgokkal tölt el :) Nekem a nettó időben benne van az oda + visszajutás ideje is, ami összesen 16km. A végeredményem úgy nézett ki, hogy összesen 122km-t tekertem 5óra 26 perc alatt 22.4-es átlaggal. A maximális sebesség 66.2km/h.

Mivel a McDonald’s neve alatt fut a rendezvény, a célban kapsz kupont amiért adnak egy sajtburgert meg egy kis kólát. Kellemes meglepetésként ért, hogy a 100km-es távon két kupont is adtak, úgyhogy duplán sikerült bezabálnom az egészséges kajából :mrgreen: A nevezés egyébként 1000 Ft erre a távra, ami nagyon karcsúnak mondható figyelembe véve, hogy az ellenőrzőpontokon is van lehetőség enni-inni.

Összegezve egy nagyon jó kis túra volt, kellemes társasággal. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer jöjjön el, a 30km-es táv végig forgalomtól elzárt kerékpárúton halad, ahol egészen kis gyerekekkel is láttam indulni bringásokat annak idején. A túra ideje alatt a meki mellett kerékpáros akadálypályán is lehet próbálkozni :)

Bővebb infó és képek a rendezvényről a BVKK oldalán.

7 hozzászólás

  1. 2011. június 2. csütörtök - 21:24

    Foleg nalunk(romaniaban lakom)Biciklituran attol feltem h szetesik a bringam azon az uton:D

  2. zsoltesz
    2011. június 1. szerda - 15:36

    “út minősége megfelel a magyar sztenderdeknek” – látnád a romániai sztenderdet, az még veszélyes:D

  3. 2011. május 30. hétfő - 07:15

    Nagyon jó lehetett a leírás és a képek alapján. Igen… néha kikel szabadulni a Photoshop és a Notepad++ mellöl is. :D
    És gratulálok a teljesítményhez, lehet, hogy “lógó orral nézted a mellettem lazán eltekerő országúti sporttársakat” de azért ez szép teljesítmény ;)

  4. 2011. május 29. vasárnap - 21:02

    Volt országútim is régen. Azt sajnálom most nagyon, hogy eladtam.

    • 2011. május 29. vasárnap - 21:12

      pech :P

  5. 2011. május 29. vasárnap - 20:39

    télleg jó a keród :D

  6. LaTisza
    2011. május 29. vasárnap - 19:58

    Grat! És király a bringád! :)

Hozzászólás