Régi vágyamat sikerült beteljesítenem a hétvégén. Vettem egy rizsfőzőt
Rengeteget olvastam róla korábban. Ezzel állítólag nem lehet rossz rizst csinálni, a használata pedig megalázóan egyszerű. Heti 2 kiló rizs általában elfogy nálunk, ezért úgy gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki
A működést megnézheted az alábbi videón.
A külső vázon belül van egy kivehető teflonbevonatú edény, az oldalán jelölésekkel. Ezen kívül jár hozzá egy kisebb betét, amit párolásra lehet használni, egy adagolópohár, egy műanyag kanál és egy tápkábel. Az oldalán egyetlen kapcsoló, két állással: alsó fokozatban főz, felső fokozatban melegen tart.

A leírás elég körülményesen fogalmazza meg az arányokat, az adagolópoháron lévő jelölések és az edény belsején lévő jelölések alapján kellene elvileg kiszámolni a víz mennyiséget. Ennél azonban egyszerűbb a klasszikus módszer: 1 pohár rizs, 2 pohár víz
De ez nyilván a rizs fajtájától is függ.

Tehát kétszeres mennyiségű vizet öntöttem a rizshez. Jázminrizsről van szó egyébként.

Rátettem a fedőt és bekapcsoltam. A leírás szerint bekapcsolás után otthagyhatom, majd amikor kell, magától lekapcsol, és utána 10-15 percig ne vegyem le a fedőt. Így is tettem, bekapcsoltam, majd mentem olvasgatni
Aztán úgy 10 perc múlva hallom, hogy dobálja a fedőt és habzik, mint a barom, mert későn kapcsolt le. A rizs szétfőtt, a konyhát takarítani kellett
A következő alkalommal már résen voltam, és amikor forrt, lekapcsoltam. Utána hagytam 10 percig a fedő alatt, és a rizs tökéletes lett.

A gyári kapcsoló nem biztos, hogy pontosan akkor fog kikapcsolni, amikor kellene, ezért nem árt figyelni. Lehet, hogy nagyobb mennyiségnél jókor kapcsolt volna, de 1 csészényi rizsnél többet egyszerre ritkán főz az ember. Ettől eltekintve a használata pofon egyszerű, beleteszed a rizst + kétszer annyi vizet, bekapcsolod, amikor forr lekapcsolod, és 10 perc múlva kész. Tökéletes állagú, pergő rizst lehet benne készíteni.

Ha gyakran főzöl rizst érdemes beruházni egy ilyen készülékre. A párolást még nem próbáltam ki, de majd arról is készítek bejegyzést

Csao, vettem én is 1 rizsfőzőt, de nekem főzés üzemmódba gyorsan felhabizk a rizs, melegentartó üzemmódba pedig 20 perc elteltével sem főtt még meg :S
Mosd meg a rizst alaposan mielőtt beleteszed. Addig mossad amíg a víz teljesen tiszta nem lesz!
Szia, tervezem hogy veszek én is ilyet. Viszont érdekelne, hogy a főzési idejét lehet állítani? Mert azért nem mindegy melyik rizs meddig fő.
Ez alap cucc, nincs rajta idő szabályozási lehetőség.
Most kaptam a rizsfözöt egyből ki is probáltam.Az eredmény egyszerüen tökéletes.Ajánlani tudom csak mindenkinek.
Csak a legmagasabb fokozaton lehet főzni benne? 200-300 Watt-ra le lehet kapcsolni. Én a slow cooker helyett szeretném megvenni. A slow cooker-ben 8-10 órát lassu hőfokon lehet megfőzni az ételt /hust,stb./ Várom válaszod
Ezen csak két fokozat van. Egy főző és egy melegen tartó.
Biztos van olyan rizsfőző is ami rendesen kikapcsol amikor kell stb. hisz épp ez lenne az egyik lényege. Ezekszerint nem érdemes mindig a legolcsobbat megvenni.
Ez messze nem a legolcsóbb, de egyébként teljesen igazad van.
Köszi a segítséget!
Szia!
Tervezem hasonló készülék beszerzését… Érdeklődni szerenék, esetleg kipróbáltad-e más gabonákkal, mint pl. köles, hajdina, árpa? És mi a helyzet a fagyasztott zöldségekkel párolás során? Köszi a választ! Üdv! Griff
Hali!
Én csak rizst szoktam zabálni, de annak minden fajtáját csináltam már benne. Olvastam máshol, hogy van aki krumplit is főzött már benne, mondjuk azt nem teljesen értem, hogy hogyan
A fagyasztott zöldséget ugyanúgy kell elkészíteni, mint ahogy rendesen is csinálnád. Amit lehet párolással készíteni ahhoz jó a készülék. Ha megnézed a kapcsolódó bejegyzést a párolásról, akkor ott látod, hogy van benne mirelit brokkoli. Kiveszed a fagyasztóból, kicsit kienged, aztán mehet bele, én nem szoktam ebből ügyet csinálni. Mirelit zöldbab, zöldborsó, kukorica, simán beletennék bármit.